A nyaraknak van egy sajátos hangulata, ami bennünk is különleges érzelmeket vált ki – olyanokat, amelyeket az év többi részében nem érezhetünk. Én legalábbis minden nyár kezdetén izgatott vagyok, függetlenül attól, hogy éppen milyen élethelyzetben vagyok.
Azonban meg kellett tanulnom, hogy bármennyire is más hangulatú legyen a nyár, szükség van egy rendszerre ahhoz, hogy a lehető legtöbbet profitálhassunk belőle. Legyen szó akár egy hosszabb nyári szünetről, akár csak arról, hogy szeretnénk élvezni a nyarat, miközben szinte szünet nélkül dolgozunk.
Ennek a nyári rendszernek a kialakításához szeretnék most Nektek egy kis segítséget adni a mai blogcikkben, illetve az ingyenesen letölthető Nyártervező füzetben.
Célok meghatározása
Először is, érdemes meghatározni, hogy mik a céljaid a nyár tekintetében. Azt tapasztaltam a saját életemben, illetve a programok résztvevői is arról számoltak be, hogy nem szabad túl sok és eltúlzott célt meghatározni saját magunk számára. Több helyen is olvashatjátok, hogy minél nagyobb célokat kell kitűzni, ugyanis az hajtani fog. Én azt tapasztaltam, hogy sokkal jobban működnek és motiválóbbak a reális célok. Igyekezz minél konkrétabban meghatározni, hogy mit szeretnél elérni, hogy folyamatosan figyelemmel tudd kísérni a haladásodat. Az a tapasztalatom, hogy egy körülbelül 3 hónapos időszakra körülbelül 6-7 nagyobb célt érdemes meghatározni. Ugyanakkor figyelembe kell venni a cél minőségét és azt az időtartamot, amelyre várhatóan szükség lesz a cél megvalósításához.
A következő lépés, hogy a célokhoz vezető utat megtervezd, hiszen ez fog segíteni Téged a megvalósításban. Ezekhez akár konkrét időintervallumot is rendelhetsz, ami alatt meg tudod tenni ezt az utat.
Napirend
Emellett természetesen a mindennapi feladatok szokásos beosztását is alkalmaznod kell. Azt tapasztaltam, hogy ebben nem szükséges hatalmas változást eszközölnöd, amennyiben a korábban alkalmazott rendszer jól működik. Ilyenkor arra érdemes figyelni, hogy a napsütéses órák számának növekedésével úgy érezhetjük, hogy a napjaink is meghosszabbodnak. Erre érdemes külön figyelmet szentelni, amikor a napirendünket tervezzük.
Hamarosan érkezik egy blogcikk arról, hogy érdemes-e, szükséges-e változtatni a napirendünkön az évszakok változásával, a napsütéses órák számának növekedésével vagy csökkenésével. Ha érdekel, hogy a tudomány jelenlegi állása mit mond, akkor jelezd nekem az Instagram oldalamon (@plannerforyouhun), én pedig elküldöm Neked a cikk linkjét, amint elkészül!
Tehát, összefoglalva az eddigi általános lépéseket:
- Célok meghatározása
- A célokhoz vezető út meghatározása
- A megszokott napirend esetleges átalakítása, néhány módosítás bevezetése (ld. a Nyártervező füzet kérdéseit)
A nyár tervezésének következő lépése már egy kicsit konkrétabb vizekre evez. Érdemes témánként lebontani, hogy pontosan miket is szeretnél a nyár folyamán megvalósítani. Az alábbiakban hozok pár példát arra, hogy miket is érdemes ilyenkor átgondolni.
Fejlődés
Fejlődés: legyen szó bármilyen területről, ha fejlődni szeretnél, ahhoz szükség van egy jól meghatározott tervre. Jegyezd fel, hogy milyen területen szeretnél fejlődni, honnan-hová szeretnél eljutni, milyen tempóban szeretnél haladni, mit kell tenned ahhoz, hogy ez végül sikeres legyen. Természetesen nem csak egy terület vagy téma lehet, amiben szeretnél fejlődni, de az én javaslatom, a saját, illetve a programjaim résztvevőinek tapasztalatai alapján is az, hogy maximum 3-4 fejlődési terület legyen egyszerre egymás mellett.
A Nyártervező füzetben látni fogod, hogy több oldalon keresztül tudod vezetni a fejlődésedet. Ugyanakkor nagyon fontos kiemelnem azt is, hogy ahány ember, annyi élethelyzet. Az, hogy a Nyártervező füzetben mennyi helyet hagytam a fejlődésnek, nem releváns. Van, akinek több, ugyanakkor kisebb terület van, amelyet szeretne fejleszteni, míg másoknak csak egy vagy két nagyobb fejlesztendő területtel kell foglalkoznia. Hely van bőven, de nem kötelező mindent kitölteni!
Szabadidő
Szabadidő: nyáron talán ez egy kicsit fontosabbá, hangsúlyosabbá válik, mint az év többi részében. Az egyik alapvetés a részemről, hogy a szabadidőt is pontosan ugyanúgy kell tervezni, mint a munkaidőt. Azonban sokan esnek abba a hibába, hogy a szabadidőre úgy tekintenek, hogy nem kell, igazából nem is szabad megtervezni. Azonban az emberek többsége határidők és teendők, illetve rendszerek alapján működik. Éppen ezért fontos, hogy a szabadidőnket is kezeljük úgy, mint az egyéb teendőinket.
A szabadidőn belül pedig rengeteg tényezőt lehet és kell megtervezni. A továbbiakban ezeket olvashatjátok részletesebben, utána pedig ajánlom, hogy kérjétek a Nyártervező füzetet, ahol az itt olvasott elméletet át tudjátok ültetni a gyakorlatba.
Utazások
Érdemes végig gondolni az utazásokat, akár külföldre, akár belföldre tervezzük. Ennek a pontos lépéseit is megtalálod az ajándék füzetben, de a rövid magyarázatot itt olvashatod!
Az utazások esetében ugyanolyan lényeges a tervezés, mint a mindennapokban. Az alapok mellett, azt tapasztaltam, hogy érdemes pontos útvonalat és programtervet is készíteni. Emellett sokaknál előfordul, hogy valamilyen szükséges dolgot hagynak otthon, ennek elkerülésére én mindig egy checklist-et készítek, hetekkel az utazás előtt, hogy mit is kellene magammal vinni. Utazás előtt csak át kell olvasni a listát, hogy biztosan ne maradjon otthon semmi.
Könyvlista
Amit javasolok még a nyár elején, az egy könyvlista, amit a nyár folyamán szeretnél elolvasni. Sokak szeretnek egy nyaralás alatt olvasni, így ebben tud segíteni egy ilyen lista. A másik lényeges haszna egy ilyen listának pedig az, hogy segít rendszeresíteni az olvasást. Az, hogy előre megtervezed az olvasási listádat, segít abban, hogy rendszeresen a könyvekhez nyúlj.
Sport
Azt tapasztalom, hogy sokan hadilábon állnak az edzéssel – ez főleg nyáron válik még jellemzőbbé. Sokan a magas hőmérséklet miatt nem szívesen vállalják ekkor a sportot. Ennek kivédésére érdemes előre megtervezni, hogy pontosan mikor is szeretnél edzeni, milyen rendszerességgel. A Nyártervező füzetben ehhez is adok segítséget. Emellett pedig érdemes figyelembe venni a kronotípusod szerinti megfelelő edzési időt. Erről egy későbbi blogposztban szeretnék írni.
Ha szeretnéd az itt leírt elméletet átültetni a gyakorlatba, akkor kérd a Nyártervező füzetet a weboldalon, az ajándékok menüpontban! Ha bármilyen kérdésed van a füzettel kapcsolatban, keress bizalommal, akár az Instagram-oldalamon vagy az edina@plannerforyou.hu email címen.